Színvonalas zongoraoktatás minőségi hangszeren,
minden korosztálynak

Bartók Bélára és Kocsis Zoltánra emlékeztünk

Zenetörténetünk két nagy alakjára is emlékeztünk a Hangrózsa Zongoraiskola 6. növendékhangversenyén, melyet 2016. december 3-án, 11 órakor tartottunk a Bartók Emlékházban. Az iskola ezzel a koncerttel ünnepelte meg nevének második születésnapját. Az eseményt a Zeneakadémia egyik művésztanára, Baranyay László Liszt-díjas zongoraművész és Steinway Artist játéka koronázta meg.

A koncertet Juhász Balázs zongoratanár nyitotta meg, majd a gyermek és felnőtt növendékek produkciója következett. A két félidőt megtöltő hangversenyen változatos műsort hallhattunk a hazánkban, illetve külföldön használatos zongoraiskolákból, a repertoár új kiadványokkal is bővült. Néhány gyermekdal például az Eperhajó c. kötetből csendült fel, mely színes-rajzos megoldásokkal vezeti be a gyermekeket a kottaolvasás és a zongorajáték rejtelmeibe. A felnőtt növendékek komolyabb műveket is játszottak. Elhangzott például néhány klasszikus szonatinatétel, illetve Chopin egyik noktürnje is.

A második félidő végén egy Bartók-művekből álló blokkot játszott néhány növendék és tanáruk, Juhász Balázs. A négykötetes Gyermekeknek c. ciklus 1908 és 1909 között keletkezett, magyar és szlovák népdalok felhasználásával, a szerző 1945-ben átdolgozta. A sorozatból nemcsak a gyermekek játszanak előszeretettel, gyakran nagy művészek is műsorra tűznek néhány darabot vagy akár az egész opuszt. Ezúttal három magyar népdal feldolgozása csendült fel az első kötetből, gyermek és felnőtt növendékek előadásában. A növendékek után az iskola tanára, Juhász Balázs játszott két Bartók-művet: az 1909-1910 telén megírt, szilaj ritmusú Két román tánc közül az elsőt, majd Bartók legnépszerűbb zongoraművét, az 1911-ben született Allegro Barbaro-t. A művekkel egyrészt a szerzőre, Bartók Bélára emlékeztünk, születésének 135. évfordulója alkalmából, másrészt Kocsis Zoltán zongoraművészre és karmesterre, aki sajnos már nem lehet közöttünk, viszont koncertjeivel és felvételeivel közkinccsé tette Bartók művészetét. Az utóbbi két mű előadása élő emlék, Kocsis Zoltán keze nyomát is magán viseli, hiszen előadója ezekkel a művekkel vett részt azon a mesterkurzuson, melyet művész úr 2016. szeptemberben tartott ugyanezen a helyszínen, erről az eseményről már korábban írtunk.

A növendékek és tanáruk produkciója után a koncert vendégművésze adott inspirációt a növendékeknek nagyszerű játékával. Baranyay László zongoraművész számos hazai és nemzetközi zongoraverseny díjazottja, 1973 óta a Zeneakadémián tanít. 1992-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, 1993-ban megkapta az elismerő Steinway Artist címet, 2012-ben Budapestért díjat kapott. Hangversenyünkön három Chopin-művet játszott: az "Esőcsepp" prelűdöt, mely a 24 darabból álló sorozat leghíresebb darabja, a "Faintasie Impromptu"-t, és az f-moll balladát, mely Adam Mickiewitz költeménye nyomán íródott.

Gonda Ábel - a Hangrózsa Zongoraiskola növendékhangversenye Jeffrey Ran és William Ma - a Hangrózsa Zongoraiskola növendékhangversenye Gaal Borbála - a Hangrózsa Zongoraiskola növendékhangversenye A Hangrózsa Zongoraiskola 6. növendékhangversenye - Juhász Balázs zongoratanár Baranyay László zongoraművész - a Hangrózsa Zongoraiskola növendékhangversenye

A koncertről készült fényképek a Galériában, a videofelvétel a Koncertjeink oldalon tekinthető meg.

További híreink