Interjú a művésznővel
„Mindig lelkes vagyok, mikor egy új Steinway zongorával találkozom. Minden Steinway zongora különböző egyéniséggel rendelkezik, de mindegyikük tökéletes.”
Csillagh Katalin
Csillagh Katalin zongoraművész 10 évesen játszott először a Zeneakadémián, saját szerzeményeivel lépett fel. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mellett Torontóban és a Salzburgi Mozarteumban is tanult. Számos nemzetközi zongoraversenyt nyert, Európában és Amerikában is koncertezett, több lemeze is megjelent már. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanára. Az elismerő „Steinway Művész” címet 2012. május 14-én kapta meg. Arról kérdeztük, mit jelent ez pontosan.
Katalin, emlékszel-e, mikor találkoztál először a zongorával?
Igen, megpróbáltam felállni, a járókám a zongora mellett volt, és belekapaszkodtam. Tetszett, hogy hangot adott ki, attól kezdve a zongora lett a kedvenc játékszerem, és a kezdeti kapcsolatom a zongorával mindig is játékos volt. Mesekönyvek képeire improvizáltam 3-4 éves korom körül.
Mióta tudod, hogy zongoraművész szeretnél lenni?
Nem emlékszem olyanra, amikor nem. Bár nyilván gyerekkoromban ez még nem volt ennyire tudatos dolog, de mivel a zongorázás volt a kedvenc foglalatosságom, ez inkább természetes folyamat volt mint döntés, hogy zongoraművésszé váltam.
Hogyan indult a pályád?
A balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskolában kezdtem 6 évesen hivatalosan zongorát tanulni. 10 évesen Budapestre költöztünk, és a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolába kerültem, tanárom Mátyás Ivánné lett, ő készített fel a konzis felvételire, aminek köszönhetően 12 évesen már a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium előkészítő osztályába kerültem. Egészen érettségiig Halmágyi Katalin volt ott a tanárom. Onnan mentem a Zeneakadémiára, ahol tanárom Nádor György lett. Még további, külföldi tanulmányok is következtek ösztöndíjjal, Torontóban és Salzburgban. Közben egyre több versenyeredménnyel is büszkélkedhettem.
Milyen zongorád volt akkor?
Kisebb koromban a családból örökölt hangszereken játszottam. Mivel komolyra fordultak a tanulmányok, eljött az ideje egy igazán jó hangszert venni, és ekkor, 13 évesen kaptam a Steinway-t.
Hogyan jutottál hozzá ehhez a Steinway zongorához?
Magánkézből, hirdetés alapján egy zenész családtól vettük. Régi hangszer, kicsit fel kellett újítani, de azóta is hűséges társ.
Hogyan találkoztál a „Steinway Művész” címmel?
Londonban megnyertünk egy Beethoven versenyt Kállay Ágnes csellista barátnőmmel, amit az ottani Steinway Hall-ban tartottak. A gyakorló szobákra ki volt írva, hogy „Steinway Artist”. Bementem az irodába és megkérdeztem, hogy mit jelent ez pontosan. Szerintem már másnap jelentkeztem hivatalosan, hogy elinduljon a folyamat, és pár hónap múlva meg is kaptam a gyönyörű pecséttel ellátott levelet, a gyár igazgatójának eredeti aláírásával, hogy gratulálnak mint új Steinway Artist-nak és üdvözölnek a Steinway családban.
Milyen előnyökkel jár ez a cím?
Először is, ha az ember végigpillant a listán, hogy kik az elődök, már olyan meghatottság fogja el, hogy muszáj mosolyognia. Fent vagyok a Steinway weboldalán, a hivatalos művész adatbázisban, a világ legnagyobb zongoristái között. A világ bármely Steinway Hall-ját rendelkezésre bocsátják koncert céljára, valamint használhatom a teljes infrastruktúrájukat, gyakorlótermeiket bárhol a világon. Ez megnyugtató, mivel egy művész számára, ha utazik, gyakran gondot jelent a gyakorlási lehetőség.
Milyen feltételei vannak, hogy egy művész megkaphassa ezt a címet?
Kell, hogy legyen a művész tulajdonában egy Steinway zongora. Bizonyos számú koncertet kell adni minden évben Steinway zongorán, és ezt a listát pár évre visszamenőleg megkérték a jelentkezésnél is. Az életrajz alapján is minősítenek. Abszolút lojalitást várnak, ami nem nehéz, hiszen a világ legjobb zongoráiról van szó.
Hogyan tudod hasznosítani ezt a címet a pályád során?
Ha egy ilyen komoly cég vállalja, hogy nevét adja egy művész működéséhez, az bizonyos helyekre belépőt jelenthet. Olyan, mint egy tömörített életrajz.
