Sikerélmények a zongorán,
büszke szereplés a koncertjeinken minden korosztálynak

Hamburgban, a Steinway & Sons-nál jártunk

Egyedülálló élményben részesült, aki részt vett az Opera Zongoraterem által, partnerei részére szervezett szakmai kiránduláson, a Steinway & Sons zongoragyár hamburgi üzemének és bemutatótermének látogatásán. A sétára 2019. október 14-én, hétfőn került sor, iskolánk részéről Juhász Balázs zongoratanár és növendéke, Bodolai Ádám vett részt. Az esemény jelentőségét emelte, hogy velünk tartott Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész, aki a helyszínen vehette át a fiatal zongoraművészeknek járó legrangosabb nemzetközi kitüntetést.

Az 1853-ban alapított zongoragyár filozófiája: "A lehető legjobb zongorát gyártani" (Henry E. Steinway). Ennek lehettünk tanúi a hamburgi gyárban, ahol a gyártás csaknem minden fázisába bepillantást nyerhettünk. Az udvaron a látogató(k) nemzeti lobogójával köszöntik az érdeklődőket. Először a világ különböző tájairól érkező, minőségi fa alapanyag tárolására szolgáló helyiséget tekintettük meg, ahol szabad levegőáramlás alatt, a nedvességtartalom rendszeres ellenőrzése mellett, évekig szárítják a fát. Ezt követően egy D-274 modell testének a kialakítását figyelhettük meg, a 20 réteg összeragasztását és alakra hajlítását, ahol több, mint 3 hónapig nyomás alatt van a fa, majd egy hónapot pihen. Tanúi lehettünk a rezonánslaphoz használt faanyag kiválogatásának is, ehhez csak sűrű erezetű és mintázati hiba nélküli fát használnak. Megszemlélhettük a híd és az öntvény precíz ráillesztését a rezonánslapra, bepillantottunk a hangolószögek és a húrok felszerelésébe is. A mechanika szabályozása és a kalapácsfejek intonálása igényli a legtöbb türelmet, hiszen ez mind műszerek nélkül, csupán az emberi fülre támaszkodva történik. A zongora teste az utolsó fázisban kapja meg a fényes külsőt. A túra a kiválasztó teremben ért véget, ahol néhány A, A/S, C, illetve számos B és D modell sorakozik. A művészeket is ide hívják, akik új zongorát szeretnének választani saját maguk vagy intézmények számára. A folyosó és az iroda falát Steinway Artist zongoraművészek portréfotói és ajánlásai borítják.

Juhász Balázs zongoratanár és növendéke, Bodolai Ádám a Steinway hamburgi kapujánál Magyar zászló fogadja a csoportot Kivetítőn a látogató csoport, kiemelve Balázs János zongoraművész és Cseke László a Steinway képviseletében Köszöntő a gyár udvarán
A magyar csoport a Steinway udvarán Kiválasztó terem a Steinway hamburgi gyárában A gyerekek is élvezik a Steinway zongorákat Balázs János zongoraművész, Cseke László és Cseke Márton a Steinway hamburgi gyárában, a kiválasztó teremben
Vásáry Tamás zongoraművész, Steinway Artist Ránki Dezső zongoraművész, Steinway Artist György Ádám zongoraművész, Steinway Artist

A gyár üzemi területén nem tudtunk fényképeket készíteni, így csak a fenti életképek születtek a túra elején és végén. A gyártás folyamatába az alábbi videó enged bepillantást, a Steinway & Sons YouTube csatornáján.

A gyárral csaknem szemben található a bemutatóterem, ahol a Steinway & Sons alap modellek és a Boston, Essex zongorák mellett a limitált szériás, különleges kivitelezésű Steinway & Sons zongorák is kiállításra kerülnek. Az üzlet déli oldalán fekszik a Horowitz Terem, ahol hangversenyeket is rendeznek, jelenleg egy Lang Lang Black Diamond B-211 modell áll rendelkezésre. Ebből a típusból összesen csak 88 darab készült. Alkalom nyílt kipróbálnunk ezt a csodálatos hangszert is.

Steinway & Sons bemutatóterem Hamburgban, a gyárran szemben Steinway & Sons bemutatóterem Hamburgban, a gyárran szemben Steinway & Sons B-211 Sunburst Collection Steinway & Sons B-211 Spirio Crown Jewels Collection Makassar
Steinway & Sons O-180 Crown Jewels Collection Bubinga Steinway & Sons B-211 Lang Lang Black Diamond Lang Lang Black Diamond logo Bodolai Ádám a Lang Lang Black Diamond zongoránál

Gerrit Glaner, a Steinway & Sons művészeti igazgatója mondott rövid köszöntőt, majd felkérte Balázs János Kossuth-díjas zongoraművészt, hogy rögtönözzön egy kis koncertet magyar zongoraművekből. Liszt: A Villa d'Este szökőkútjai, majd a 6. Magyar Rapszódia csendült fel, illetve a Kék-Duna keringő, Cziffra György átiratában.

Gerrit Glaner, a Steinway & Sons művészeti igazgatója Balázs János zongoraművész köszönti a közönséget Balázs János zongoraművész a Lang Lang Black Diamond zongoránál Balázs János zongoraművész a Lang Lang Black Diamond zongoránál

A koncert után ceremónia következett, Gerrit Glaner felolvasta, majd átadta Balázs János részére azt a levelet, melyet legtöbb esetben csak postán van alkalma elküldeni a művészek részére: meghívást a Steinway & Sons nagykövetei közé, vagyis a Young Steinway Artist címet, melyet 35 év alatti, fiatal művészek kaphatnak. A kiváló művészek a cím birtokában vállalják, hogy koncertjeiken Steinway zongorát választanak (ahol ez lehetséges), maguk is tulajdonosai egy Steinway zongorának (fiatalok esetleg Boston zongorának), illetve írnak egy rövid ajánlást.

"A Steinway képes megvalósítani álmaim hangját, a hangot, amelyet a lelkemben hallok."

Gerrit Glaner, a Steinway & Sons művészeti igazgatója a Young Steinway Artist címet adoményozza Balázs János zongoraművésznek A magyar látogatócsoport a Horowitz Teremben

A kikötőnél nyílt meg a Spirio Lounge, közvetlenül az Elbai Filharmónia szomszédságában. Jelenleg egy Spirio rendszerrel szerelt, fekete B-211 modellt állítottak ki. A Spirio az első magas felbontású ön-játszó rendszer, mely olyan élményt nyújt, ami az élő előadással vetekedik. A hozzá tartozó iPad segítségével hatalmas zenei könyvtár nyílik meg, és számos művész rögzített felvételét varázsolja a nappaliba. A funkció bekapcsolása nélkül ezek a zongorák természetesen ugyanúgy használhatók gyakorlásra, élő koncertekre, mint az alap modellek. Az üzletben alkalmunk nyílt megismerkedni a kiállított modell mindkét oldalával, az utcáról szemlélődő és az üzletbe betérő érdeklődők örömére.

Elbai Filharmónia Am Kaiserkai utcakép A Spirio Lounge pultja a kiállított mechanikával és az iPad-del New York Steinway & Sons B-211 Spirio éppen játszik
Az Opera Zongoraterem munkatársai, a Hangrózsa Zongoraiskola tanára és növendéke figyelik a Spirio-t Juhász Balázs zongoratanár játszik a Spirio-n Az utca emberét is érdekli a Spirio Bodolai Ádám játszik a Spirio-n

További híreink