Liszt Ferenc 1869-től haláláig a nyári hónapokat jellemzően Weimar-ban, a Carl Alexander hercegtől kapott kertészlakban töltötte. Ide került az a zongora is, amivel a Steinway & Sons ajándékozta meg 1883-ban.
Liszt az alábbi levelet írta köszönetképpen:
„Weimar, 1883
Steinway Úr,
Legtiszteltebb Uram, – ismét sok és különleges köszönettel tartozom Önnek. Az új Steinway hangversenyzongora egy ragyogó mestermű mind erejében, zengzetességében, éneklő hangjában és tökéletes harmonikus hatásában, örömet nyújtva még a zongorázásban elfáradt ujjaimnak is. A folyamatos siker gyönyörű tulajdonsága marad a világhírű Steinway & Sons cégnek.
Az Ön levelében, nagyra becsült uram, megemlíti a zongora néhány új funkcióját; ti., a rezgő testet egyetlen folytonos darabból hajlítják formára, illetve a húrok egyes része, amely eddig csak szunnyadva feküdt, lévén most az alaphangok része, és részhangokként beépül azokba. Ezek hasznosságát nyomatékosan garantálja a feltaláló neve.
A zongoragyártás mechanizmusával kapcsolatos tudatlanságom miatt csak a hangerőbeli és hangszínbeli káprázatos eredményt tudom dicsérni.
Tisztelettel és hálásan,
Liszt Ferenc”
Az impozáns, barna hangszer későbbi története igencsak kalandos. Három évvel később Liszt a zongoráját továbbajándékozta unokájának, Daniela von Bülow-nak, aki ugyancsak zongoraművész lett. Daniela Liszt lányának, Cosima Wagner-nek a nagyobbik lánya. 1860-ban született, Cosima első, Hans von Bülow karmesterrel kötöt házasságából. 1886-ban házasságot kötött Henry Thode művészettörténésszel, és ez a zongora volt a nászajándék Daniela nyagyapja részéről.
Liszt még ebben az évben elhunyt, Weimar hercege pedig múzeumot csinált Liszt lakhelyéből, ahol viszont Liszt korábbi zongorája, egy Bechstein került kiállításra. A Steinway-t Daniela a férje olaszországi birtokára, a Villa Cargnacco-ba szállíttatta. Daniela 1914-ben elvált férjétől, a villát pedig államosították, és az a zongorával együtt egy későbbi bérlő, Gabriele D’Annunzio költő, író, politikus kezére került.
D’Annunzio 1938-ban hunyt el, és kemény csatározás után Daniela visszaszerezte a zongorához fűződő jogait, a hangszert pedig a Milano-i Museo Teatrale alla Scala számára adományozta. A nemes hangszer ma is megtekinthető a múzeumban, az egyik kiállítóterem boltíves öblében.
