Juhász Balázs

zongoratanár

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen három diplomát szereztem, így széleskörű zenei ismeretekre tettem szert, a zongoraoktatáshoz szorosan kapcsolódó tudásanyag mellett a kórusvezetésben és a zeneelméletben is mélyebb ismeretekkel rendelkezem. Kilenc évig gyűjtöttem tapasztalatot a közoktatásban zongorakisérő korrepetitorként, zeneiskolai zongoratanárként, énekkari szólamvezetőként, másodkarnagyként és karnagyként is. A munka mellett elvégeztem számos pedagógiai és kommunikációs továbbképzést, a hangszerjátékot pedig mesterkurzusokon fejlesztettem tovább, a szakma elismert szereplői által.

2014-ben döntöttem úgy, hogy tudásomat minden korosztály számára, így a Te számodra is elérhetővé teszem. A magánoktatás keretei lehetőséget adnak arra, hogy a tananyagot magam válogassam meg, így a növendék adottságai, céljai és haladási tempója függvényében a magyar iskolák mellett Nyugat-európai vagy amerikai tananyagot is tudok javasolni. Szabadságom van a rendelkezésre álló hangszer kiválasztásában is, így a tanterembe olyan zongorát vásároltam, amelyen élvezet a tanulás, a koncertekre pedig olyan hangversenyzongorát bérelek, amelyen a szakma elismert szereplőinek is megtiszteltetés játszani. Arra is lehetőségem van, hogy nemzetközi vizsgarendszert biztosítsak a motivált növendékek számára, így hivatalos elismerésben részesülhetnek.

Mestereim

Akiktől mesterkurzuson tanultam

Hírlevél

Szeretnél rendszeresen értesülni iskolánk életéről, filozófiájáról, eseményeiről és oktató jellegű bejegyzéseiről?

Hírlevél